Cégtörténet

1990 - alapítás éve
Az 1989-es politikai és gazdasági változások végiggyűrűztek a régi állami vállalatokon, így természetesen az építőipari vállalatokon is. A jó hírnevű, belföldön és külföldön egyaránt számos példás munkát elvégző KUNÉP (Kiskunhalasi Építőipari Vállalat) szétesőben volt. Az építőipari vállalat elhivatott fiatal szakemberei 1990 december 10-én jegyeztették be induló saját vállalkozásukat. Az indulás céljaiban talán még nem teljesen  kiforrott, anyagi tekintetben, eszközökben szerény, szakmaszeretetben, tudásban, tapasztalatban és a minőségi munka melletti elhivatottságban azonban igen gazdag volt.
Az első iroda a Jósika utcai tulajdonosi lakás volt.

1991 - építés-szerelési tevékenység kezdete Németországban
A megalakult vállalkozás első munkáit Németországban szerezte, a Jósika utcai lakás a munkaszervezés központja volt, és ennek kezdetekben megfelelt. A cég dolgozói -beleértve a cégalapító tulajdonosokat is-mindennapjaikat a németországi munkahelyeken töltötték.

1992 - építés- szerelési tevékenység kezdete Magyarországon
A vállalkozás indulásának 2. évében nyílt lehetőség a honi piacon való első Merkbau-s megmutatkozásra.
A Németországban szerzett és belénk ivódott kiemelkedő szaktudásnak, precíz munkavégzésnek köszönhetően egyre több hazai munkát sikerült elnyerni. Ahogy a munka és a tennivaló sokasodott a megnövekedett alkalmazotti létszámmal cégünk a Gimnázium utca 8. szám alá költözött. Az épület földszintjén berendezésre került az iroda, miközben a tetőtér kialakítása, az épület hátsó felének újjáépítése folyt. Az építkezéseket kiszolgáló telephellyel kezdetekben nem rendelkeztünk, amire szükség volt megfelelő logisztikai szervezéssel azonnal az építkezés helyszínére vittük, vagy telephelyet béreltünk.

1993 - Szerszám- Műszaki Bolt megnyitása Kiskunhalason
Cégvezetőinket, tulajdonosainkat mindig is a nyitottság, az innovatív gondolkodás jellemezte. Piaci igény mutatkozott városunkban egy korszerű szerszámokat és műszaki cikkeket forgalmazó üzletre, melynek megvalósítására a Merkbau Kft-nek lehetősége nyílt az Árpád utcába. Az üzlet működése részben az importból származó jó minőségű építőipari szerszámok értékesítésén alapult, melyeket kollégáink a külföldi munkavégzések során már igen jól ismertek, belföldön azonban igencsak ismeretlenek és nehezen beszerezhetőnek bizonyultak. A kül- és belföldi építőipari kivitelezés mellett ezen üzlet megnyitásával indult el a Merkbau Kft. kiskereskedelmi tevékenysége.

1994 - Szerszám- Műszaki Kisáruház megnyitása Kalocsán
A kiskunhalasi kiskereskedelmi boltunk sikere, beszerzési kondíciói, tapasztalatai alapján kiskereskedelmi boltot nyitottunk Kalocsán is. Az időközben egyre több munkát szerző Építés-Szerelés tevékenységünk kiszolgálása egyre összetettebb, egyre nagyobb feladat lett. Saját eszközállományunkat, gépparkunkat a minél hatékonyabb és korszerűbb minőségi munkavégzés érdekében a pénzügyi lehetőségeknek megfelelően folyamatosan bővítettük, ami egyre inkább felvetette a saját telephely létrehozásának szükségességét. A pénzügyi eredményeink lehetővé tették, hogy a Jókai utcában, a volt orosz laktanya területének egy jelentős részét, rajta álló kiürített laktanyaépülettel együtt megvásárolhassuk

1995 - Építőcenter megnyitása Kiskunhalason
Az építőanyag-kereskedelmi tevékenységünk alapvetően az építési-szerelési üzletágból nőtt ki. A kivitelezési tevékenységünk erősödése ésszerűsítette a közvetlen gyártói szerződések megkötését, majd ezek mélyebb kiaknázásának a szándéka egyenesen vezetett az építőanyag-kereskedés beindításához. A  ahol az építőanyagok széles választékát kínáltuk (és kínáljuk) a vásárlóközönségnek.

1996 - műlakatos- kovácsoltvas üzletág indítása
1997 - Építőipari Mesterdíjat nyertünk a Velux Kereskedelmi és Marketingközpont felépítéséért
1997 - Építőcenter megnyitása Baján
1999 -
ISO 9002 minőségbiztosítási rendszer működésének kezdete
2002 -
ISO 9001 minőségirányítási rendszer működésének kezdete
2002 -
ISO 14001 környezetközpontú irányítási rendszer működésének kezdete

A kiskunhalasi Merkbau Kft. 1990 óta működő vállalkozás. A társaság fennállása során egyre bővítette tevékenységét, napjainkban már holdingszerűen működik. A cégcsoport tagjai:

  • A Halasbau Kft. mely elsősorban Németországban folytat építési-szerelési tevékenységet.
  • Az Építőcenter Kft., mely több, mint egy évtizede tevékenykedik az ingatlanpiacon.
  • A nemesnádudvari Knáb Panzióban a falusi turizmus kedvelői találhatnak teljes kikapcsolódásra.
  • A Halaswind Kft. a szélenergia-piacon vetette meg a lábát.

A Horvátország területén létrehozott Azurna Vila Kft. feladata a Brács-szigeten telek- és ingatlanvásárlások lebonyolítása, építkezés ill. lakások, apartmanok értékesítése, bérbe adása. A minden esetben tengerparthoz közel fekvő ingatlanok értékesítését a kitűnő fekvés, az igényes kivitelezés és a teljes körű külföldi ügyintézés mellett megkönnyíti, hogy a Merkbau Kft., mely Magyarországon jól ismert és leinformálható, a megkötött szerződésekért kezességet vállal.

A Merkbau Kft. építési tevékenysége generál ill. fővállalkozási formában valósul meg. Büszkék vagyunk arra, hogy épületeink az ország minden régiójában megtalálhatók.

Több, mint száz referenciaépületünk az ország közel 40 településén található meg. Ipari- és kereskedelmi épületek, csarnokok, középületek, családi házak láthatók közülük a referenciaoldalainkon, ill. a feltüntetett címeken.

Egyik jelentős referenciaépületünk a budapesti Velux Kereskedelmi- és Marketing Központ. Ács-, tetőfedő-, burkoló és lakatosmunkáit a szakma Építőipari Mesterdíjjal tüntette ki.

Telephelyünk a kiskunhalasi Jókai u. 81-83. az építési-szerelési tevékenység háttérintézménye és egyúttal kereskedelmi tevékenységünk központja is. Az utóbbi évek beruházásai, pl. a fedett tárolóhelyek, raktárak kialakítása, a szilárd burkolat bővítése, korszerű targoncák vásárlása révén sikerült olyan „európai” színvonalú hátteret teremteni a munkához, amely Magyarországon igen ritka, és amelyről mind beszállítóink, mind vásárlóink elismerően nyilatkoznak.

Kereskedelmünk két fő ága az építőanyag-kereskedelem és a szerszám-nagykereskedelem.

A tevékenység töretlen fejlődése eredményezte, hogy mára ez az üzletág a Merkbau Kft. meghatározó ágazatává lépett elő, forgalmában és nyereségtartalmában megközelítve az építőipari kivitelezést is.

A társaság pénzügyi helyzete kiegyensúlyozott és stabil, mint ahogyan az volt egész eddigi működése alatt. Ez annál is inkább említésre méltó, mert az építőipar egy olyan gazdasági terület, ahol minden egyes vállalkozás jelentős pénzügyi kockázattal jár. A Kft. által megcélzott piaci szegmensben az erős verseny, a megrendelők köre nem teszi lehetővé, hogy szerződéskötéskor tőlük egyértelmű pénzügyi biztosítékot lehessen kérni (pl. bankgaranciát, elkülönített pénzügyi fedezet-igazolást, stb.), inkább a teljesítést követő fizetés a jellemző. Az így esetlegesen fellépő kockázat ellen előlegkéréssel, részszámlázással védekezünk. Pénzügyi stabilitásunk érdekében fontosnak tartjuk, hogy alapvetően saját forrásokból finanszírozzunk, idegen forrást kiegészítő jelleggel igyekszünk csak igénybe venni.

A likviditás folyamatos megőrzése a kereskedelmi tevékenységnek is alapfeltétele. Csak megfelelő liquid-eszközök birtokában lehet kihasználni a kereskedelmi akciókat, a gyors fizetésből adódó árengedményeket, az év végi forgalmi jutalékokat.

Az általunk nyújtott szolgáltatások minősége megfelel szerződéseinkben vállalt kötelezettségeinknek, a vevői elvárásoknak, tükrözi a környezet kíméléséért érzett felelősségünket és a jogszabályok betartása iránti elkötelezettségünket. Fenti célok teljesítésére társaságunk irányítási rendszerébe beépítette az MSZ EN ISO 9001:2001 minőségirányítási rendszerszabványt, illetve az MSZ EN ISO 14001:1997 környezetközpontú irányítási rendszerszabványt, melyeket az integrált irányítási rendszer minden más elemével összhangban működtet, és az általuk nyújtott lehetőségek felhasználásával tevékenységét folyamatosan javítja.

A jövőre vonatkozó elképzeléseink szorosan összefüggnek Magyarország Európa Unióhoz történt csatlakozásával. Igyekszünk egy kicsivel mindig a piaci verseny általános követelményei előtt járni.

Építőipari területen előnyt jelent számunkra kivitelezési és kereskedelmi tevékenységünk egy cégen belül történő megvalósulása. Ezt továbbra is igyekszünk maximálisan kiaknázni. A további fejlődés érdekében nemrégiben csatlakoztunk az Új Ház beszerzési társasághoz, mely nyújtotta előnyöket kihasználva igyekszünk a beszerzési pozícióinkat tovább erősíteni.